augusztus
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11
  • 12
  • 13
  • 14
  • 15
  • 16
  • 17
  • 18
  • 19
  • 20
  • 21
  • 22
  • 23
  • 24
  • 25
  • 26
  • 27
  • 28
  • 29
  • 30
  • 31

BÁRDY ÜGYVÉDI IRODA

 

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán végeztem 2018-ban, majd egy budapesti ügyvédi irodában helyezkedtem el ügyvédjelöltként, ahol széles körű jogi tudásra tettem szert a polgári jog számos területén.

Ügyvédjelöltként különböző gazdasági ügyekkel foglalkoztam, így például fizetésképtelenségi és követelések érvényesítésével kapcsolatos eljárásokban (felszámolások, végrehajtások, fizetési meghagyásos és peres, illetve egyéb, peren kívüli eljárások) láttam el jogi képviseletet. Közreműködtem továbbá cégalapításoknál és módosításoknál, szerződések és általános szerződési feltételek véleményezésénél, valamint előkészítésénél. A klasszikus ingatlan adásvételi, illetve ajándékozási szerződések mellett termőföld átruházására irányuló szerződések lebonyolításában is tapasztalatot szereztem. Polgári perekben láttam el jogi képviseletet fogyasztói jogvitáknál, közigazgatási perekben, vadkárral kapcsolatos perekben, valamint társasházi jogvitáknál is.

A három éves ügyvédjelölti joggyakorlati időt követően 2022 májusában a jogi szakvizsgákat sikeresen teljesítettem, majd 2022 júniusában ügyvédként felvételt nyertem a Pest Vármegyei Ügyvédi Kamarába és megalapítottam a Bárdy Ügyvédi Irodát Érden.

Célom, hogy a fővárosban szerzett széles körű tapasztalatom révén különösen, de nem kizárólagosan Érdnek és környékének magas színvonalú jogi szolgáltatásokat nyújtsak ügyfeleim számára.

A Bárdy Ügyvédi Iroda megalapítása óta működik a 2030 Érd, Botond utca 33. szám alatt.

 

https://bardylaw.hu/

Dr. Bárdy Emese – alapító ügyvéd

 

könyvelés, bérszámfejtés, TB ügyintézés, könyvelőiroda Pest megye, utólagos könyvelés könyvelőiroda Budapest, bevallások pótlása, munkaügyi képviselet, ügyvitel, könyvelés Érd, számviteli szolgáltatások, beszámoló pályázatok készítése, könyvelési tippek, adóbevallás, könyvelés Pest megye,